Papagájok a világban
 

Adena Schachner a kaliforniai San Diego-i egyetemen dolgozik kognitív kutatóként és az utóbbi időben ő volt az a szerencsés tudós, aki személyesen vizsgálhatta Snowballt, azaz Hógolyót, a táncoló kakadut, aki az internetes felhasználók körében hatalmas népszerűségre tett szert az idők folyamán, videói milliókat szórakoztatnak a mai napig.

"Táncszakmailag és tudományosan is megállapítható, hogy amit Hógolyó csinál, az az emberivel egyenértékű tánc, ami önmagában is csodálatos!" - állapítitta meg a kutató. "Ez a papagáj egy fontos esettanulmány a zene hatásainak megismerésében. Lebontja az állati zenével kapcsolatos hitünk határait, meggyőzve minket, hogy az állatok is képesek lehetnek bizonyos emberszerű táncok emberszerű előadására.".

A kutatás szerint az eset jelentősége nagyobb annál, mint hogy egy papagáj fogta magát és megmozdult a zenére. A madarak közelebbi rokonságban állnak a dinoszauruszokkal, mint az emberekkel, ennek ellenére egyikük képes arra, amire csak nagyon kevés másik állat. Ez azt sugallja, hogy a tánc nem valami véletlenszerű, önkényes emberi találmány, hanem bizonyos egyedi neurológiai állapotok következménye, amelyek nagyon messzire vezetnek.

A tanulmány szerzője a Guardian's Sample-nek tett nyilatkozata szerint azt sem tartja kizártnak, hogy a kakadu a táncot az emberektől tanulta el. De még így is lenyűgöző, hogy képes leképezni az emberi mozdulatokat egy kis papagájtestre. A kutatók mélyebben megvizsgálják, hogy a madár miért táncol és megpróbálják megfejteni, vajon tisztán társadalmi viselkedésről van szó, vagy így jutalmazza meg saját magát. Egy korábbi, 2010-es kutatás még úgy találta, hogy Hógolyó szólóként táncol, amikor a kutatók Billy Idol-tól a “Dancing With Myself”-et  játszották neki, viszont amikor a tulajdonos, Shulz is elen volt, sokkal jobban beleélte magát, és az emberi táncosokhoz hasonlóan, közönség előtt a produkciójába sokkal többet beleadott.